Back
Next


Kényelmetlen volt kettőjüknek egy kerékpár, loptak egy másikat is



KOMPOLT, KÁPOLNA A minap két kerecsendi férfi úgy gondolta, hogy kerékpárral oldják meg a hazajutást, ezért néhány perccel a déli harangszó előtt a kompolti faluház elől emeltek el egyet. Ezzel aztán Kápolnára mentek, ahol eltulajdonítottak egy másikat.
A kompolti lopás híre gyorsan eljutott a polgárőrség vezetőjéhez, aki azonnal az elkövetők nyomába eredt, miközben értesítette a helyi körzeti megbízottat. Időközben Kápolnáról bejelentés érkezett a 112-es segélyhívó telefonra, így gyanítható volt, hogy azonos elkövetőkről lehet szó.
A forró nyomon indult keresés rövid idő alatt sikerrel járt, ugyanis az egyik elkövető a 3-as számú főúton vette az irányt Kerecsend felé. Útközben érte utol a rendőr-polgárőr páros. Elszámoltatásakor a férfi beismerte a lopást, mint később társa is, aki nem jutott messzire, mert még Kápolnán rendőrkézre került.
Így nem sokkal a történtek után visszakapták kerékpárjukat a jogos tulajdonosok, akiknek ezúttal is azt tanácsolták, hogy közterületen mindig le kell zárni azokat.

Sz. I.