Back
Next


Egy szál pulóverben fagyoskodott a hajnalban megtalált idős férfi





LŐRINCI Hétfőn hajnalban valamivel 5 óra után bejelentés érkezett a Lőrinci Közbiztonságáért Polgárőr Egyesület ügyeletére, miszerint az Erőmű lakótelepen egy idős, beteg férfit találtak. Az illető nem tudta megmondani, hogy hol lakik, s hová indult ezen a korai órán.
A bejelentést követően hamar a helyszínre érkezett az egyesület két tagja, Pásztor Richárd és Pásztor Zoltán. Ismerősnek tűnt számukra a bácsi, akiről sejtették, hogy valahol a lakótelepen él. A pontos címet azonban ők sem tudták meg tőle. Mindössze annyit mondott, hogy nagyon fázik, ami érthető is volt, mert csak egy szál pulóver és egy vékony nadrág volt rajta.
A polgárőrök ekkor becsengettek a közeli házakba, hátha valaki felismeri a koros férfit. Szerencsére hamar kiderült, hogy kiről is van szó, így gyorsan hazavitték, s átadták a feleségének. Időközben értesítették a fiát is a történtekről. A családtagok hálásan köszönték a polgárőrök gyors segítségét, mert ebben a hűvös időben rosszabbul is végződhetett volna a bácsi elkalandozása.
Sz. I.