Back
Next


Jubileumot ünnepeltek közbiztonságunk őrzői Tiszanánán


A polgárőrök országosan mintegy kilencmillió órát vannak szolgálatban évente, s mindezt a szabadidejük terhére. Megyénk polgárőrei a hétvégén visszatekintettek az alapítás óta eltelt 25 évre, s kitüntetéseket is átadtak.

Nagyszerű időjárási, illetve a Dinnyéshát szépségének köszönhetően természeti körülmények fogadták a 25. megyei polgárőr napra érkezőket. A résztvevőket a képviselő-testület nevében dr. Tóth József, a házigazda település polgármestere köszöntötte, s kiemelte: huszonöt év nem kevés idő.

– Negyedszázada polgárőr elődeink elültették a facsemetét. Az idők során lombos fává növekedett. A 25 év arra késztet bennünket, hogy megemlékezzünk az alapítókról, gondoljunk azokra, akik a szervezet létrehozásánál bábáskodtak, s kezdeményezték a polgárőr napok megszervezését – fogalmazott a faluvezető.

Csóra György, az Országos Polgárőr Szövetség általános elnökhelyettese köszöntőjében előbb felidézte az országos szervezet 28 évvel ezelőtti létrejöttét, majd értékelte a tavalyi, szerinte sikeres évet. – Hosszú idő telt el az alakulás óta, s ma már nem az a kérdés, hogy kell-e a polgárőrség, hanem az, hogy miként tovább. Hogyan tudunk megfelelni azoknak az elvárásoknak, s ez a legfontosabb tényező, amelyeket a településeken élők támasztanak? Büszkén elmondhatom, hogy a polgárőrség nélkül ma hazánkban közrendről, közbiztonságról nem lehet beszélni. Meghatározó tényezők vagyunk. A kormány ezt ismerte föl, és stratégiai partnernek tekinti a polgárőrséget. Ez anyagiakban is megjelenik, hiszen több, mint egymilliárd forinttal támogatja a mozgalmat – fogalmazott.

Csóra György örömtelinek nevezte, hogy az országos polgárőr napon az ORFK vezetője bejelentette: a technikai fejlesztés érdekében 150 gépkocsit adnak át nekik. Azzal pedig, hogy ezer EDR rádiót oszthatnak ki, igen régi vágyuk teljesült. Nagy Zsolt, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgató-helyettese azokat a feladatokat vette számba, amelyek teljesítésekor a rendőrök a polgárőrökkel találkozhatnak. A felsorolás a kiemelt, életellenes bűncselekmények helyszínének biztosításától a természeti jelenségek okozta károknál való segédkezésig számos tevékenységet tartalmazott.

– Beszélhetünk arról a több ezer munkaóráról is, amelyeket kollégáimmal, vagy önállóan teljesítettek a közrend és a közbiztonság megőrzéséért a polgárőrök. Köszönet az áldozatkész munkáért a megye rendőri állománya nevében – méltatta a nap résztvevőit a bűnügyi igazgató.


Az önkéntesek kitartásával
Völgyi Ferenc, a jubiláló Heves Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége elnöke a kezdeteket is felidézte. Az induláskor, 1994-ben 17 egyesület döntött úgy, szövetséget alakít, akkor 360 tagja volt Hevesben a szövetségnek. – Ma 97 tagegyesületünk van, háromezernél több taggal. A fejlődéshez hozzájárultak a kormányzati intézkedések, törvény is született. Hozzájárultak maguk a polgárőrök is, akik az önkéntes munkát végzik. A megyei szövetségben mindig azon dolgoztuk, hogy ennek a munkának a feltételeit segítsük. Mára – elsősorban az ORFK-nak köszönhetően – elláttak minket gépjárművekkel, kerékpárokkal, segédmotor-kerékpárokkal. Az idén elértük, hogy minden egyesület rendelkezik autóval, s a közeljövőben további hét gépjárművet adunk át egyesületeknek – mondta az elnök.


Forrás: heol.hu